Rugalmasságot ígér az államtitkár a szakmaváltóknak – OKJ helyett itt a Szakmajegyzék

Január 1-től osztrák mintára új struktúra jött létre a hazai szak- és felnőttképzésben. Az alapszakmák száma 175-re csökkent, OKJ helyett itt a Szakmajegyzék. Hamarosan jön a képzési hitel, az év második felére felállnak a vizsgaközpontok. Interjú Pölöskei Gábornéval az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárával.

Miért kellett változtatni? Mi volt a baj a széles körben ismert OKJ-vel?
– A negyedik ipari forradalomban új munkakörök és foglalkozások jönnek létre, így természetesen az iskolában tanított tartalmakat is folyamatosan meg kell újítani. Ez az átalakulás, ezek az elvárások nagy kihívást jelentettek a szakmai képzések számára. A gazdaság szereplőivel közösen dolgoztuk ki a Szakképzés 4.0 stratégiát, ami a szakképzés és felnőttképzés rendszerszintű továbbfejlesztését alapozza meg.
Az egyik legfontosabb feladat, hogy a szakterületük legfrissebb technológiáit is ismerő elméleti és gyakorlati oktatók tanítsanak a képzésben. Ezt csak úgy érhetjük el, ha a szakmai tantárgyakat tanító pedagógusok továbbképzését vállalatoknál szervezzük meg. A piacképes, naprakész tudással rendelkező szaktanárainknak versenyképes életpályát és jövedelmet kell biztosítanunk.

Magas színvonalú szakmai ismeretekre csak modern laboratóriumokban, a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt műhelyekben lehet megtanítani a fiatalokat. A szakmai képzés iskoláinak olyan minőségűeknek kell lenniük, hogy valós alternatívát jelentsenek a pályaválasztó diákok számára. Az Országos Képzési Jegyzék megszűnésével az eddig elérhető szakmakínálat új struktúrában lesz elsajátítható, szélesebb alapokat és átfogó rálátást biztosítva ezzel a választott hivatás teljes ágazatára.

Jelentős változás, hogy felnőttképzők alapszakmát nem oktathatnak, ezt csak szakképző intézményben lehet tanulni. Mi az oka ennek?
– A hosszabb képzési idejű, széles alapismereteket tartalmazó szakmák oktatása az újragondolt struktúrának köszönhetően kikerült a felnőttképzés rendszeréből. A felnőttképzési tevékenység ugyanakkor dinamikusabbá, rugalmasabbá vált a szakmai képzések tartalmát meghatározó programkövetelményeken alapuló képzések területén.

Az OKJ-t felváltó Szakmajegyzékben szereplő 175 féle, összetettebb foglalkozások, munkakörök ellátására képesítő, hosszabb képzési idejű szakma oktatása csak szakképző intézményben valósulhat meg, míg a felnőttképzés rendszerében a speciálisabb területre képesítő, rövid képzési idejű, és gyorsabban változó tartalmú képzések szerepelnek. Alapszakmák esetében fontos a széles alapokon nyugvó, széles körű ágazati ismeret elsajátítása, ezt biztosítják a szakképző intézmények.

Miben lesz az új rendszer jobb, mint a korábbi?
– Ma már jobban megéri mindenkinek a saját elképzeléseihez passzoló képzést keresnie az új szakképzési rendszerben, hiszen van olyan képzésünk, amely rövidebb idő alatt sokkal korszerűbb tudást ad.
Érdemes tudni, hogy szakképző intézményben folyó szakmai oktatás keretében két szakma (alapszakma), és egy szakképesítés (részszakma) megszerzésére ingyenes, az állam támogatja azt, így szélesítve a szakmához jutás lehetőségét. A felnőttképzők alapszakmát nem oktathatnak, részszakmát és egyéb képzést végezhetnek, piaci körülmények között, vagyis ezek – ahogyan eddig is -, fizetős képzések.

Miként tanulhat ki egy napi 8 órát dolgozó munkavállaló alapszakmát, ha karrierváltásra szánja rá magát?
Szakképző intézményben alapszakmákat és részszakmákat oktatunk. Az új szakképzési rendszerben is bekapcsolódhatnak az érettségizettek a szakképző intézményekben folyó, 2 éves szakmai oktatásba. Ekkor ha az oktatás felnőttképzési jogviszonyban zajlik, menete eltérhet a tanév rendjétől és a képzések intenzitásától, a jelentkezők előképzettségétől függően időtartama le is rövidíthető. Az új szakképzési rendszer rugalmas lehetőségeket kínál a képzési időtartamok módosítására, így megfelelő szakmai előképzettség esetén az új szakképzési rendszerben, a technikumokban is megvalósulhat akár a 6 hónapos képzés is.

 

Folytatás elérhető itt.

További híreink

Informatikai kisokos

A kisokos egyéni, mikro- és kisvállalkozások számára infokommunikációs eszközök (szoftver/hardver) használatának elsajátítását, alkalmazását támogatja, a költséghatékonyan bevezethető szoftverekre hívja fel a figyelmet.

Tájékoztató a győri szakképzésről

A Győri Járási Foglalkoztatási Paktum keretében elkészültek az egész életen át tartó tanulás terjesztését, a jelenlegi szakképzési rendszer változásainak bemutatását célzó kisfilmek,