A diákok munkájára a korábbinál is nagyobb szükség lesz – diákmunka járványhelyzet után

A járványhelyzet utáni megtorpanás, illetve egyes ágazatok teljes leállása az elsők között érintette a diák munkavállalókat és így az iskolaszövetkezeteket is. Ugyanakkor az újraindulás jelei már ezen a területen is érzékelhetők. A munkáltatók számára költséghatékonyabb lehet ebben a bizonytalan helyzetben a munkaerőigény rugalmasabb megoldása.

Az iskolaszövetkezetek az elsők között érezték meg a járvány okozta válságot, hiszen a leálló munkáltatók először a külsős illetve kölcsönzött munkavállalóiktól váltak meg, többek között a diákoktól is. A diákmunka-közvetítők körében készített körképünkből kiderül, hogy a márciusi leállás mindenkit sokként érintett, áprilisban egyes szektorokban megjelent a kapacitáshiány, ami egy kicsit javított a mérlegen. Május második felében pedig a vészhelyzet feloldásával a nyitás elindult. Így ha lassan is, de az igények is újra jelentkeznek és emelkedő tendenciát mutatnak.

A cikk folytatása elérhető az alábbi linken:https://www.hrportal.hu/hr/a-diakok-munkajara-a-korabbinal-is-nagyobb-szukseg-lesz—diakmunka-jarvanyhelyzet-utan—20200608.html

További híreink

Informatikai kisokos

A kisokos egyéni, mikro- és kisvállalkozások számára infokommunikációs eszközök (szoftver/hardver) használatának elsajátítását, alkalmazását támogatja, a költséghatékonyan bevezethető szoftverekre hívja fel a figyelmet.

Tájékoztató a győri szakképzésről

A Győri Járási Foglalkoztatási Paktum keretében elkészültek az egész életen át tartó tanulás terjesztését, a jelenlegi szakképzési rendszer változásainak bemutatását célzó kisfilmek,

GYTP-Paktum
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.