GYTP-Paktum

Széchenyi Karrierbörze 2022

Tavasszal is részt vettünk a Széchenyi Karrierbörzén, ami 2022.04.12-én került megrendezésre az egyetemen.

A tavalyi évhez képest kétszer annyi kiállítóval rendezetek karrierbörzét a Széchenyi István Egyetemen. Nagyvállatok, kis és középvállalkozók kínáltak gyakornoki és álláslehetőségeket a fiatalok számára. A rendezvény célja, hogy a hallgatók és a cégek között kialakuljon egy személyes kapcsolat.

Megtelt kiállítókkal a Széchenyi István Egyetem aulája. Az aula mögötti folyósokon is céges standok álltak egymás mellett.

A Covid után második alkalommal rendezzük meg személyes kiállítással karrierbörzénket. 41 kiállító vesz részt az eseményen. Az elsődleges célunk, hogy kialakuljon egyfajta közvetlen kapcsolat a cégek és a hallgatók között. Nemcsak kétszer annyi a kiállító tavalyhoz képest, hanem a hallgatói érdeklődés is óriási” – emelte ki Zentai Effi, a rendezvény főszervezője.

 

Színes volt a paletta, sokféle ajánlat közül válogathattak a hallgatók. A nagyvállalatok mellett jelen voltak a közepes és a kisebb cégek is. Idő kellett ahhoz, hogy az állás, vagy gyakornoki helyet keresők végig böngésszék a standokat és meghallgassák az ajánlatokat.

„Gépészmérnök hallgató vagyok, gépgyártás technológia szakirányon, még nem értünk körbe teljesen, de azt láttam eddig, hogy akad lehetőség bőven. Leginkább a hajtások, futóművek érdekelnek, de nyitott vagyok egyéb technológiák iránt is” – mondta nézelődés közben Papp Márton, a győri egyetem hallgatója.

Az érdeklődők interneten, az állásbörze.sze.hu oldalon is elérik a céges ajánlatokat, ezek száma már meghaladta a négyszázat is.

 

Forrás: Győr+ Média

 

Televíziós szerkesztő: Kárpát Zsolt

Exit mobile version