GYTP-Paktum

Mintaértékű munka a foglalkoztatási paktumban

Mintaértékű munka zajlott a győri járás területén működő foglalkoztatási paktum keretében. Ezt Szeles Szabolcs, Győr alpolgármestere mondta egy keddi, városházi rendezvényen, ahol a projektpartnerek értékelték az elmúlt évek munkáját és számoltak be az eredményekről. A városvezető kiemelte, az elmúlt évek során körülbelül 700 embert ért el a program, volt, akit új munkaerőként tudtak elhelyezni, másokat bértámogatással segítettek.

A Városházán értékelték a győri járási foglalkoztatási paktum eddigi munkáját, ami a város alpolgármestere szerint minta értékű. Szeles Szabolcs a sajtó nyilvános rendezvényen kiemelte, nagyjából 700 embert sikerült elérni a 2016 óta zajló projekt keretében, amelynek 11 alapító tagja van, gesztora pedig Győr városa. „Több mint 1 milliárd forint az európai uniós támogatással megvalósuló projekt összköltségvetése, a támogatási összeget menet közben még sikerült is megemelni, így a program vége ez év június végéig tolódott ki” – mondta Szeles Szabolcs. „A legnehezebb munka az érintettek feltérképezése volt, de együtt, közösen a partnerekkel igen sikeresek tudtunk lenni” – tette hozzá az alpolgármester. „A projektnek lehet folytatása is a jövőben, akkor már a TOP+ programból kaphatunk támogatást, a gesztorság pedig a megyéhez kerül majd át” – fogalmazott a városvezető.

A Mobilis is a projektpartnerek között van, a központ ügyvezetője is sikeresnek értékelte az elmúlt évek munkáját és eredményeit. Dr. Dőry Tibor hangsúlyozta, sok álláskeresőt vontak be a munkába, amit a járvány rendkívüli módon megnehezített. Valóban nem volt egyszerű a kapcsolattartás a járvány idején, de sikeresen megoldottuk ezt is, a pályaorientációs csoportunk sok új munkaerőt indított el a munka világában vagy bértámogatással tudtuk segíteni a projektbe sikeresen bevont embereket” – emelte ki a Mobilis ügyvezetője.

Forrás: Győr+
https://www.gyorplusz.hu/gyor/mintaerteku-munka-a-foglalkoztatasi-paktumban/

Galéria: Ács Tamás

Exit mobile version